Magyar Elektrotechnikai Egyesület

XII. MECHWART ANDRÁS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ

 

A Mechwart András Ifjúsági Társaság (MAIT) célul tűzte ki, hogy a szakma fiatal kutatói, művelői között minél inkább elmélyítse a szakmai, baráti kapcsolatokat. Ennek elősegítésére 2022. szeptember 20-án megrendezte szakmai konferenciáját fiatalok számára.

A találkozó elsődleges célja, hogy a tématerület kiváló alakjainak, a magyarországi és határon túli oktatási intézmények hallgatóinak (BSc, MSc, PhD), valamint az iparban dolgozó fiatal munkatársainak előadásaival kitekintést nyújtson a villamos energetika, automatika és a kapcsolódó interdiszciplináris területeken zajló aktuális kutatásokra. A szakmai előadások mellett a rendezvény a MAIT Egyesületen belüli szerepvállalásának áttekintésére, illetve aktuális, az elektrotechnikai iparhoz kötődő kérdések megvitatására is lehetőséget biztosított.

A konferencia a 68. MEE Vándorgyűlés 0. napján, Debrecenben került megrendezésre.

A konferenciakiadvány itt érhető el:

 

Az előadók prezentációi és cikkei itt érhetők el:

Előadó

Előadás címe

Prezentáció

Bangó Zsófia Lilla

Komposztkazán vizsgálata - háztartásitól az ipari méretekig

Letöltés

Bereczki Bence

Akkumulátoros energiatárolók alkalmazása villamos elosztóhálózatokon

Letöltés

Borovics Bálint

Elosztott termelők szabályzásának hatása az elosztóhálózatra

Letöltés

Juhász Kristóf Péter

Villamos autók töltési stratégiáinak vizsgálata hálózati célfüggvények mentén

Letöltés

Katona Mihály

Tolerancia analízis villamos gépek esetében

Letöltés

Károly Levente

Nagy-, és középfeszültségű alállomások főtranszformátor tekercselésének geometriai elváltozás megbontás nélküli monitorozása a tekercsrendszerek impedancia-frekvencia karakterisztikáinak felvételével

Letöltés

Konczos András Márk

Veszteségek az elosztó hálózaton - Mit nevezünk hálózatveszteségnek?

Letöltés

Kőhegyi Attila

Korszerű számítógépes hálózatszámítás alkalmazásának lehetősége a villamos energetikában

Letöltés

Kubovics Bálint

Energiaközösség modellezése hazai környezetben

Letöltés

Márkus Attila

Hőszivattyú puffertartályának alkalmazása energiatárolóként

Letöltés

Máyer Levente

Adatkapcsolat kialakítása akkumulátoros energiatároló energiamenedzsment-rendszere és az elosztói üzemirányítási-rendszer között

Letöltés

Palásti Bálint

Háromfázisú hálózatra csatlakoztatott inverterek hatásfokának növelése és aszimmetria kompenzációja egy fázis tranziensmentes lekapcsolásával

Letöltés

Pasic Lejla

The future challanges of reliability and resilience in modern power systems

Letöltés

Pózmán Réka

Maszkok szűrőképességének vizsgálata és növelése electrospinning technológia használatával

Letöltés

Sinkovics Bálint

Állapotbecslés alkalmazási lehetőségeinek bemutatása az elosztóhálózaton

Letöltés

Sütő Bence

Grid-forming inverter modellek összehasonlító vizsgálata

Letöltés

Tóth Balázs

Virtuális oszcillátor alapú inverter szabályozás

Letöltés

Török Ákos

Középfeszültségre csatlakozó elosztói energiatároló működésének tapasztalatai

Letöltés

Zsuga Ádám

Valósidejű szimulátorral támogatott adatvezérelt villamos gép és hajtás diagnosztika

Letöltés

MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET
MECHWART ANDRÁS IFJÚSÁGI TÁRSASÁG
1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE ÚT 5. 
TEL.: +36 1 312 0662
MAIT@MEE.HU