XI. MECHWART ANDRÁS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ
A Mechwart András Ifjúsági Társaság (MAIT) célul tűzte ki, hogy a szakma fiatal kutatói, művelői között minél inkább elmélyítse a szakmai, baráti kapcsolatokat. Ennek elősegítésére 2021. szeptember 21-én megrendezte szakmai konferenciáját fiatalok számára.
A találkozó elsődleges célja, hogy a tématerület kiváló alakjainak, a magyarországi és határon túli oktatási intézmények hallgatóinak (BSc, MSc, PhD), valamint az iparban dolgozó fiatal munkatársainak előadásaival kitekintést nyújtson a villamos energetika, automatika és a kapcsolódó interdiszciplináris területeken zajló aktuális kutatásokra. A szakmai előadások mellett a rendezvény a MAIT Egyesületen belüli szerepvállalásának áttekintésére, illetve aktuális, az elektrotechnikai iparhoz kötődő kérdések megvitatására is lehetőséget biztosított.
A konferencia a 67. MEE Vándorgyűlés 0. napján, Szegeden került megrendezésre.
A konferenciakiadvány itt érhető el:
Az előadók prezentációi itt érhetők el:
Előadó |
Előadás címe |
Prezentáció |
Anga Zsolt |
Megújuló energiák avagy átviteli hálózati veszteség előrejelzésének nehézségei |
|
Bereczki Bence |
Rugalmassági szolgáltatások igénybevételének műszaki szempontjai |
|
Borovics Bálint |
Elosztott termelők által támasztott kihívások az elosztóhálózati engedélyes szemszögéből |
|
Csőre Máté |
Az Active Network Management for All projekt (ANM4L) előrehaladása – inverszabályozási lehetőségek a magyar elosztóhálózatokon |
|
Danka Csongor |
Pszeudo adatok hatásának vizsgálata az állapotbecslés pontosságára |
|
Kálecz György |
Különleges villámvédelmi kérdések |
|
Kertész Dávid |
Hazai villamosenergia-rendszer nyílt forrású adatainak vizualizációja |
|
Kovács Bálint Artúr |
Anomáliadetekció a villamosenergia-piaci adatokon |
|
Kovács Levente |
Csalásfelderítés az energetikában adatbányászati módszerekkel |
|
Markovics Dávid |
Napelemparkok termelés előrejelzése gépi tanulással |
|
Mohos András |
Csőszerű vezetők felületi impedanciáinak meghatározása a 2–150 kHz frekvenciatartományban |
|
Németh Ádám |
Kiserőműves tendenciák az E.ON Észak-dunántúli elosztóhálózatán |
|
Sinkovics Bálint |
Flexibilis tartaléktervezési módszertan bemutatása az időjárásfüggő termelők figyelembevételével |
|
Sütő Bence |
Modern irányításelméleti lehetőségek az inverteres termelőegységek szabályozásában |
|
Szathmári Gábor |
Modell alapú prediktív szabályozás mikrogridek tranziens stabilitásának eléréséhez |
|
Szirbik Bence |
Konverter-alapú lineáris rendszerdinamika vizsgálata |
|
Török Ákos |
Elosztóhálózati energiatároló megoldás a napelemes energiatermelés hatásainak kezelésére |
|
Varga Viktória Alexandra |
Zánkai energiatároló feszültségesésre gyakorolt hatása - Az IElectrix projekt |
|
Veres Dániel |
Energiapiaci aktualitások, a MAVIR tevékenysége a nemzetközi projektekben |
|
Veréb Szabolcs |
DAB teljesítmény átalakító alkalmazása a BME Moduláris Hibrid Hajtáslánc laboratóriumában |
A kerekasztal beszélgetéshez tartozó prezentáció itt érhető el.